Netfolk: népművészet, hagyományok

Rácz Erika aranyműves, a Népművészet Ifjú Mestere

2012. október 30. - netfolk
A kedvenc ékszereim Erikától vannak. Mind igazi rátalálás, nekem való és jó hordani, a lelkemnek is. Erika úgy őrzi a hagyományokat, hogy a művei közben  hordható, viselhető szépségek, mint azt láthatjuk is. Íme a gyűrűm rögtön bizonyítéknak:raczgyuru.jpg

- Erika, van-e rajtad kívül művész a családodban?

- Nem, senki sem foglalkozott hivatásszerűen művészettel, úgyhogy első generációs vagyok ezen a téren. Gyökereim mégis vannak, ennek tekintem a nagyszüleimnél falun eltöltött nyarakat, melyek előhozták bennem a természet, a természetes anyagok iránti érdeklődést. Ez idővel a szenvedélyemmé is vált.

- Milyen környezetet képzeljünk el az akkori nyarakhoz?

- Valódi falusi környezet volt, vályogházzal, szebbnél szebb növényekkel pompázó réttel, háziállatokkal. Színek, illatok, béke, nyugalom, ezek a szavak jutnak róla eszembe.

- Milyen anyagokból kezdtél alkotni?

- Gyermekkoromban sok időt töltöttem alkotással, mindenféle technikával, anyaggal próbálkoztam. Főleg a papír, textil és a kertben található sárgás agyagszerű föld volt hozzáférhető számomra, úgyhogy legtöbbször ezekből dolgoztam. Kisebb szobrokat formáztam agyagból, egy macskát ábrázoló máig a polcomon van. Később ruhákat szabtam-varrtam magamnak, szabásmintát is szerkesztettem hozzá. Eleinte fémfóliából domborítottam az ékszereimet. Az hamar kiderült a környezetem számára, hogy ez a fajta tevékenység örömet okoz nekem. Komolyabban azonban csak a középiskola utolsó évében tűnődtem el azon, hogy mégsem a kereskedelem az én életutam. Addig csak kikapcsolódásként tekintettem saját alkotó tevékenységemre.

raczmedal.jpg

- Mit gondolt a környezeted arról, hogy a biztos kereskedelmi pálya helyett inkább a bizonytalan művészi hivatást választottad?

- Mindenki mellettem állt, és támogatott. Abban az időben már nem jelentett feltétlenül biztos álláslehetőséget a kereskedelem sem, viszont a sokasodó kézműves vásárokban találkozhattunk olyan alkotókkal, akiknek a kézművesség adta a megélhetést. Amikor a középiskola utolsó évében újra nekifogtam a rajzolásnak, L. Ritók Nóra grafikusművészhez jártam. Ő lett a mesterem, olyan, aki engem önmagamnál is jobban ismert.  Ő segített megtalálni a megfelelő iskolát, ami a debreceni Kézműves Szakiskola volt. Jó szívvel emlékszem vissza az ott töltött évekre, mert képezhettem magam és szakmát is szereztem. A zománcművességet tanultam ki.

- Először tehát nem ötvösnek tanultál. Ez váltást jelentett, vagy inkább bővült a szakmai palettád?

-A szakmaválasztásban L. Ritók Nórára hallgattam. Ő úgy látta, hogy a zománcozás több lehetőséget ad a kreativitásra és annak fejlesztésére. Ebben most is osztom a véleményét. Tehát zománcművesség nem volt sem vargabetű, sem kitérő a pályámon. Amit a zománcozásban megtanultam, annak hasznát vettem, szakmailag gazdagodtam általa. Az ékszerkészítést csak később szerettem meg. Az új kihíváshoz, amit az ékszerkészítés jelentett, persze bővítenem kellett a tudásomat, megfelelően elsajátítani az ötvös mesterséget. Ezért aztán kitanultam az ötvös-aranyműves szakmát a debreceni Művészeti- és Kézművesipari Szakképző Iskolában.

- Amikor az eredményeid szóba kerülnek, mindig megemlíted a mestereidet. Mit kaptál tőlük?

-A mestereim L. Ritók Nóra grafikusművész mellett Gyöngy Enikő zománcművész és Ötvös Nagy Ferenc ötvösművész. Ők a szakmai ismeretek átadása mellett nagyon jól rávilágítottak arra, hogy újat csak akkor tudunk alkotni, ha megismerjük az előttünk élt nemzedékek tudását és világlátását. Gyöngy Enikő és Ötvös Nagy Ferenc is foglalkozott a népművészeti hagyományok újrafogalmazásával, és ez az oktató munkájukban is kifejezésre jutott.  Az ő szemléletük nagyon nagy hatással volt rám akkor, és ezt a mai napig így gondolkodom. Ezt tartom a magam számára a megfelelő útnak.

- Számos díjad, kitüntetésed van. Mit jelentett neked, hogy 25 évesen a népművészet ifjú mestere lettél? Változott ezzel a megítélésed, helyzeted?

- Az első nagy sikerélményem 1996-ban volt, amikor a népművészeti zsűri elfogadta egy ékszerkollekciómat. Ezen felbuzdulva még abban az évben, indultam a népművészet ifjú mestere cím megszerzéséért kiírt pályázaton. Meg kell mondjam, hogy elég sok kritikát kaptam a munkámmal kapcsolatban.  Nem esett jól, de igazuk volt. Ezután mélyültem el igazán az ötvösség tanulásában. Talán elmondhatom, hogy ha olyan fiatalon nem vagyok elég merész, hogy megpályázzam a címet, a zsűri pedig nem tesz helyre, nem biztos, hogy ilyen elszánással állok neki a további tanulásnak. A megszerzett tudás megkoronázása volt, amikor 2001-ben végre kiérdemeltem a címet. Az valóban a megérdemelt boldogság pillanata volt.

- Szinte minden évben újabb és újabb díjat vagy más elismerést kaptál. Ez azt sejteti, hogy a munkádat magas színvonalon műveled, s a szenvedélyed is.

- A munkám színvonaláról nem tisztem nyilatkozni, de az igaz, hogy szenvedélyesen szeretem. Ez néha már túlmegy az egészséges határokon. Fájó kézzel is dolgozom, akkor is, ha tudom, jobbat tennék magamnak fizikailag, ha kicsit nem dolgoznék.

- Mivel foglalkozik egy ötvös?

- Régen nagyon sokféle tárgyat készítettek az ötvösök. A reneszánsz mesterek még szobrászkodtak is. Később  szétvált a szakma sok ágra. Így aztán idővel külön szakma lett a vésnök, kőfoglaló, ezüstműves vagy az aranyműves. Amit én folytatok az az aranyművesség kategóriába sorolható, bár arannyal ritkán dolgozom. Az aranyműves megnevezés nem igazán az anyagra utal, amivel dolgozunk. Sokkal inkább a munka finomságára, amit az apróbb tárgyak, ékszerek míves kidolgozása jelent.

- Hogyan alkotod meg az ékszereidet?

- A folyamatot mindig tervezéssel, rajzolással kezdem. Ezután néha modellt készítek papírból vagy gyurmából. Ezután következik a kivitelezés fémből. A formától függően először sárgaréz lemezből fűrészelem ki az alkotóelemeket. Reszelővel, vésőkkel igazítom a formát, forrasztással összeépítem az alkotóelemeket. Ezt követően simára munkálom a felületet újabb reszeléssel véséssel, csiszolással, majd precíziós öntéssel kerül sokszorosításra egy-egy modell.

- Alkothat-e új motívumokat egy népi iparművész?

-  Véleményem szerint az a járható út, ha inkább átdolgozza, újragondolja a régi motívumokat. Ilyenkor is minden változtatásnál szem előtt kell tartania azok felépítését, logikáját, jelentését. Sok esetben új funkcióval bíró tárgy jön létre, ehhez alkalmazkodik a díszítés, a formaképzés is. Ékszereim tervezésénél mindig a népművészeti hagyományokat tekintem kiinduló alapnak. Munkáimmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a technika és uniformizmus uralta világunkban is fennmaradjon a népi tárgykultúra által közvetített esztétikum. Hiszem, hogy ezekkel a tárgyakkal szebb és értékesebb a világ.

- Tervezel előre?

-  Persze, nagyon sok az ötletem, talán több élet is kevés lenne mindet kivitelezni. Ezeken dolgozom, úgyhogy tennivalóm van bőven.

- Melyik a rád legjellemzőbb motívum?

-A legsokoldalúbban alakítható a tulipán. Síkban és térben egyaránt mutatós és vitathatatlanul a legnőiesebb forma, és ősi motívumunk.

- Milyen egy ifjú művész élete ma Magyarországon?

 -A pályám kezdetén a legrosszabb a bizonytalanság volt. Felmerül ilyenkor a művészben, a családban, hogy érdemes-e belevágni egy ennyire szerszámigényes szakma művelésébe. A szakmai sikerek persze komoly megerősítést jelentnek, de ezek mellett meg kell keresni, meg kell találni az alkotások potenciális vásárlóit. A  kettő nem jár együtt automatikusan, s az utóbbi meg az alkotó munka persze ég és föld, egész más személyiség kell hozzá  A sok kiállításon,vásárban való megjelenés sikerrel gyarapíthatja a megrendeléseket. Ilyenkor sok érdeklődővel találkozhatunk, de sajnos mindez nagyon költséges.

- Hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni?

- Mára a vásárszervezésre egy egész „iparág” épült. Van, hogy a  szervezők nem veszik figyelembe, hogy a jelentkezők milyen színvonalú termékekkel jelennek meg. Így megtörténhetett az, hogy egy történelmi fesztiválon fő helyen állt a bólogató virágot árusító stand, mellette szerényen megbújva az asztalka kézműves alkotásokkal. Sokat segítene már az is, ha nem kellene versengeni az oda nem illő termékekkel.

 -A népművészet helyzetét tekintve inkább optimista vagy pesszimista vagy?

 -A jelenlegi helyzetet még elfogadhatónak ítélem meg a népművészet továbbélése számára, mert sokakban van igény iránta, ha a fizetőképesség nem is. Fontos azonban, hogy a gyermekeink is találkozzanak a tárgyalkotással, és megtapasztalják annak örömét.

- Hogyan foglalkozzunk a művészetre érzékeny gyerekekkel, a  többiekre pedig hogyan hathatunk?

-A művészi kifejezésre eredendően minden gyermekben ott az igény. Sajnos az oktatási rendszer kevés lehetőséget ad ennek érvényre juttatására. Nehéz ebben konkrét tanácsot adni, hiszen minden gyerek más.  Mindenkinek alapvető szükséglete azonban, hogy az adottságaihoz mérten ki tudja fejezni magát valamiben, akkor is, ha nem lesz művész belőle.

- Hol találkozhatunk  veled és az alkotásaiddal?

- Több programon is jelen leszek, de a legnagyobb rendezvény a Mesterségek Ünnepe, amely biztos pont a számomra az éves tervezésben. Ez ugyanis az a fesztivál az, amelyik csak valódi értékeket mutat be. Ott szinte valamennyi „művészeti ág” fellehető a népi kézművesség területéről, népi iparművészekkel, zsűrizett termékekkel találkozhat az érdeklődő. A honlapomon is  megtalálnak engem és alkotásaimat, mely a www.raczerika.hu.

Tánczos Erzsébet írása

A bejegyzés trackback címe:

http://netfolk.blog.hu/api/trackback/id/tr674865294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.